ANPR kamerák alkalmazhatósága
Az Automatikus Rendszámtábla Felismerés (ANPR- Automatic Number Plate Recognition) a közlekedés és ezzel együtt a forgalomban részt vevő járművek ellenőrzésre szolgáló rendszer. Gyakorlati alkalmazása elengedhetetlen a hatósági szerveknél, az elektronikus útdíjfizetési rendszereknél, valamint a forgalom felmérések során. Ezenfelül a magánszférában is egyre gyakrabban alkalmazott technológia (pl. személyautók beléptetése irodaház saját tulajdonú mélygarázsába).
Azért, hogy az ANPR kamerák a nap bármely szakaszában üzemképesek legyenek, beépített fényvetővel vannak ellátva, melyek lehetnek infravörös tartományban, ekkor éjszaka fekete-fehér képet kapunk, illetve fehér fénytartományban, ekkor színes képet kapunk a sötétben is.
A rendszámokon a betűk és számok feldolgozásához a kamerák optikai karakterfelismerési technológiát használnak (OCR-Optical Caracter Recognition). A kamera rögzíti a rendszámot, mint képet, majd a beépített feldolgozó egység pillanatokon belül konvertálja azokat alfanumerikus karakterekké. Szükséges azonban megemlíteni, hogy a rendszámtáblák eltérő kinézete miatt előre kell konfigurálni az adott régiót, mivel a rendszámok megjelenése országonként változik.
Hikvision E&E
A fejlesztések eredményeként a Hikvision Entrance and Exit ANPR kamerák már nem csak a képek tárolására alkalmasak, hanem egyéb információk rögzítésére is (pl. gépjármű színe és gyártója). Ezenfelül figyelemmel tudják kísérni a járművek menetirányát is, a kivételesen tiszta felvételek készítését lehetővé tevő 4MP felbontásnak, illetve az adatfeldolgozást valós időben végző, kiemelkedő teljesítményű feldolgozó egységnek köszönhetően. Ezenkívül a motorizált variofkális objektívek biztosítják a telepítési helynek megfelelő kalibrálást is.
A rendszerek előre beprogramozott feladatoknak megfelelően működnek, például kaput nyitnak, üdvözlő szöveget íratnak ki LED falon, vagy akár centralizált rendszer esetén parkolási időszámítást indítanak egy óradíjas helyszínen.
A harmadik felektől származó eszközökhöz történő rugalmas integráció érdekében számos API interfész érhető el a Hikvision rendszereiben, valamint az ONVIF Profile M támogatásnak köszönhetően metaadatok továbbítására is van lehetőség ONVIF protokollon keresztül.
Csatlakozók szempontjából sincsen hiány, hiszen az ANPR kamerák rendelkeznek relé kimenettel a karos sorompók önálló vezérléséhez, ezenfelül a Wiegand interfésznek köszönhetően az eszköz integrálható beléptetőrendszerekbe is.
Mért jobb, mint a többiek?
Kiemelkedő funkciója, hogy támogatja a elkoszolódott rendszámok felismerését is, valamint képes felismerni a folyamatosan áthaladó járműveket, ezáltal automatikusan nyitva maradóra lehet állítani a kaput, a szünetmentes átjutás érdekében. Továbbá támogatja a fémtömeg, a radar és a videó vezérlés indításokat is.
A Hikvision E&E kamerák 100.000 engedélyező, illetve tiltó listába felvitt rendszám kezelését képesek elvégezni, továbbá támogatják az offline üzemmódot, hálózati kimaradás esetén a zavartalan működés érdekében.
A rendszámfelismerés pontossága érdekében a be- és kilépő járművek fényviszonyaihoz tud alkalmazkodni, legyen szó akár a jármű első vagy a hátsó fényszórójáról.
Kapcsolódó termék:
![]() |
DS-TCG406-E(12V/POE)(2812)Hikvision - IP 4mp ANPR parkoló be/kiléptetős kamera Kivitel: Cső Zoom: Motoros zoom WDR: Valós WDR Kódolás: H.265+/H.265/H.264+/H.264 Tápellátás: 12VDC/POC Analitika: Deep Learning Védettség: IP67 ONVIF támogatás: Igen Felhasználás: Rendszámolvasó kamera Riasztás ki/bemenet: Van Felbontás: 4 megapixel (2688 × 1520) IDARKFIGHTER :0.002Lux @(F1.2,AGC ON) CMOS 1/2.8' Scan Progresivo Objektív: 2.8 - 12 mm Dekódolás: H.265 / H.264.
|