A BME Schönherz Kollégiuma is az UNV-ban bízik!

A BME Schönherz Kollégiuma is az UNV TIC-2221-et választotta a járvánnyal szembeni küzdelemben. A Kollégium képviselőjével beszélgettünk:

 

 

Milyen kihívásokat tartogat egy felsőoktatásban résztvevő diákokat elszállásoló kollégium számára ez a jelenlegi egészségügyi vészhelyzet? Melyek a legnehezebb feladatok?

 

A Schönherz Kollégium 1054 diák számára képes kollégiumi szállást biztosítani, ami elég nagy létszámot jelent, ráadásul a kollégiumi szolgáltatások mellett az elhelyezkedés miatt is rendkívül népszerű a hallgatók körében.

Önmagában a létszám is, de a napközbeni jelentős mozgás komoly fejtörést okozott a járványhelyzet kezelését érintően

A Schönherz Kollégium lakói egy nagy közösséget alkotnak, azonban ez nem egy zárt csoport, hiszen a diákok más emberekkel is találkoznak/érintkeznek a Kollégiumon kívül.

 

Hogyan viselik a tanulók ezt a helyzetet? Fegyelmezetten betartják az előírásokat?

A kihelyezett és folyamatosan feltöltött kézfertőtlenítőkön kívül tájékoztató táblák hívják fel a figyelmet egyebek között, a kötelező maszkviselésre, a 1,5 méteres távolság betartására és egyéb biztonsági szabályokra. Tapasztalataink alapján a kollégisták legnagyobb része igen fegyelmezett magatartást tanúsított a szabályok betartását illetően, hiszen tudják, közös érdekünk megfékezni a járvány terjedését.

 

 

 

Miért kereste meg az Uniview magyarországi disztribútorát?

Olyan eszközt kerestünk, amely érintés nélkül képes a bejáratoknál kiszűrni a normálistól eltérő testhőmérsékletű személyeket, ezzel megakadályozva, hogy a több mint 1000 fős közösségünk gócponttá váljon.

 

Melyek voltak a legfőbb szempontok az érintésmentes testhőmérséklet-mérési megoldás kiválasztásakor?

A bejárat áteresztő képessége meglehetősen nagy, így olyan megoldásra volt szükségünk, amely egyszerre akár csoportokat is tud monitorozni. Szerettük volna, ha a vásárolt eszköz képes az arc felismerésére, és mivel természetesen kötelező a maszk viselése, ezért fontos volt számunkra, hogy mindezt a tudását a szabályok betartása mellett is képes legyen alkalmazni. A döntésünkben szerepet játszott továbbá a gyártó által vállalt 3 éves teljes körű garancia is.

 

Mióta működik a kollégiumban a készülék?

A készülék a Schönherz Kollégiumért Alapítvány jóvoltából november 03 óta zavartalanul üzemel a kollégium bejáratánál.

 

 

 

Elégedett az UNV HBTM TIC-2221 működésével és funkcióival?

 

Igen, tökéletesen. Beüzemelése ót gyakorlatilag minden funkcióját kihasználjuk. Egy időben akár 10-15 diák is érkezhet, akkor is nagyon pontosan lehet monitorozni a testhőmérsékletüket. Ha olyan személy akar áthaladni, akinek a testhőmérésklete magasabb a normálisnál, a TIC-2221 kék és piros jelzőfénnyel riaszt, így azonnal közbe lehet lépni. Az arcfelismerés funkció pedig maszkviselés esetén is kiválóan működik.

Hisszük, hogy az UNV TIC2221-el maximálisan oda tudunk figyelni hallgatóink és kollégáink egészségére!